instagram twitter facebook youtube

EGY, AKI AKAR, MINDIG TÖBBET ÉR KETTŐNÉL, AKINEK KÖTELEZŐ

Hirek
24/12/2024

Úgy tűnik, Živojin Mišić vajda igazat szólt. A gazdák, a színészek, tanügyi dolgozók, ügyvédek, a szabadon gondolkodó egyetemista polgárok és diákok - akik a legkülönfélébb társadalmi szférába tartozókat is "megmozgatták", hogy emeljenek hangot a jelenlegi hatalom ellen, tegnap Belgrádban, a Slaviján igazán impozáns tömeget toboroztak, akik mind változásokat akarnak. 600, de több tízezer ember volt az utcán. Attól függ, ki és hogyan számolta.

Az egyetemisták követeléseinek teljesítését várják: az elnök lemondását, az újvidéki tragédiával kapcsolatos egyéni felelősségre vonást, a korrupció felszámolását, minden szférában. Az egyetemisták ignorálják az elnök párbeszéd-kezdeményezéseit, aki törvényellenesen a magáévá tette a törvénykezési, a végrehajtói és a jogalkotási hatalmat. A lemondását követelik, a hatalom bukását, míg a hatalom menekül az átmeneti kormányalakítás lehetőségétől, hiszen az biztosítaná a valódi, szabad és igazságos választásokat.

A hallgatókkal ellentétben, a hatalom gyors, rendkívüli választásokban gondolkodik, a már látott, igazságtalan feltételek mellett. A hallgatók Szerbia megmentésének útját mutatják nekünk, amely túlmutat a politikán, ez már a megmaradás kérdése. A fiatalok nem vezetőket, nem ellenzéki beszédeket akarnak, hanem egy normális országot, olyan intézményekkel, amelyek valóban működnek. Felébredünk végre?

2024.12.24. SZABADKA POLGÁRI MOZGALMA