Szabadka Polgári Mozgalma - Programcélok
A legfontosabb cél, hogy jelentős változások történjenek, amelyekkel megállíthatóvá válik a város, a peremvárosi települések, illetve az egész közösség társadalmi és gazdasági hanyattlása.
Az új hatalomnak kötelezően meg kell teremtenie a közösség gazdasági előrehaladásának feltételeit a városban, de a peremvárosi közösségekben is.
Olyan személyeket találni a kulcsfontosságú tisztségek betöltésére, akik nincsenek egzisztenciális bizonytalanságban, mert van "privát" állásuk, illetve a korábbiakban biztosították maguknak az anyagi hátteret. A köztisztségek betöltőinek tisztában kell lenniük azzal, hogy a pozíciójuk a közösségért való szolgálatot, és nem az afölött való uralkodást jelenti. A legfőbb prioritás számukra sohasem lehet a hatalomhoz való ragaszkodás, illetve a saját anyagi jólétük megteremtése.
Szabadka Város Képviselő-Testületében a képviselők száma 39-re, legfeljebb 41-re csökken.
Reform a városigazgatásban:
- Az ott dolgozók számának csökkentése
- A pártalapú foglalkoztatás teljeskörű megszűntetése
- Hogy a dolgozók szakmai hozzáértése javuljon, kizárólag közfelhívásokon keresztül lehetne munkába állni a városigazgatásban
- A városigazgatásban dolgozók anyagi feltételeinek jelentős feljavítása
Reform a közvállalatokban:
- A közvállalatok jelenlegi struktúrájának felszámolása
- Egységes közvállalat létrehozása, egy igazgatóval, és egy felügyelőbizottsággal
- Meggátolni, hogy a közvállalatok politikai zsákányként szolgáljanak, valamint megszűntetni a pártalapú foglalkoztatást
- Az adminisztrációs részlegben dolgozók számának jelentős csökkentése
- A közvállalatok munkájának hatékonyságának növelése
- A közvállalatokban dolgozók anyagi helyzetének javulása
Átláthatóság a közvagyonnal való gazdálkodásban:
- Átláthatóság a közbeszerzési pályázatok során
- Minden közvállalatban ellenőrizni kell a munkafolyamatokat az esetleges visszaélések felderítésére
- Bizonyított visszaélések esetén eljárás indítása a felelős személyek ellen
A legfontosabb projektek folytatása:
- A Palicsi- és a Ludasi-tó környezetvédelmi státusának rendezése
- Egyetemi város kiépítése az egykori kaszárnya területén
- A főterv első fázisábak megvalósítása nemzetközi pályázatok kiírásával, valamint Spa Medical hotelkomplexum kiépítésével Palicson, kizárólag magánbefektetők által
- Az egykori Zorka gyár környékének rendezése, illetve gazdasági zóna kialakítása az említett területen, kizárólag hazai termelők részére, a hazai magánvállalkozók befektetési terveinek aktív támogatásával a helyi önkormányzat részéről
- Szabadka központjának teljeskörű rendezése: az épületek homlokzatának, a terek, a szökőkutak, a zöld területek rendezése, központi garázs kiépítése, a gépjárműforgalom kizárása a központból, valamint a Hadseregotthon épületének felújítása
- A városban és a peremvárosi helyi közösségben élők életminőségének javítását megcélzó projektek gyarapítása: szennyvízelvezető- és ivóvízvezeték-rendszer kiépítése, zöld területek rendezése, kerékpárutak, sportpályák létrehozása, kikapcsolódás céljából
- A polgárok személyes és vagyoni biztonságának jelentős javítása kamerás megfigyelőrendszer kiépítése által a közterületeken, valamint a rendőrfőnök kinevesése a Városi Képviselő-Testület által
- Új, jól kihasználható sportcsarnok kiépítése, új, gazdaságilag fenntartható jégcsarnok kiépítése, illetve megfelelő csarnok létrehozása a harcművészetekkel foglalkozók és a súlyemelők számára
- A középületek és lakótömbök energiahatékonyságát megcélzó, konkrét projektek megvalósítása, valamint a megújuló energiaforrásokat kihasználó fejlesztések támogatása a Város területén
- A városi és peremvárosi tömegközlekedés teljes körű reformja, valamint tervkidolgozás az olcsóbb, vasúti közlekedésre való áttéréssel kapcsolatosan, ahol az lehetséges és indokolt
- Az idegenforgalom és a gasztronómiai turizmus fejlesztése, mint Szabadka jövőbeni fejlesztésének egyik alappillére
- A Magyarországgal, Horvátországgal és Romániával való határon átívelő együttműködési lehetőségek fejlesztése, valamint a káderkapacitás erősítése
- Egy elsősegélynyújtó egységgel ellátott, központi Egészségház felépítése új, megfelelő helyen
- A nagybani piac új, megfeleő helyen való újraépítése
- Környezetvédelem területén: VÍZÜGYI PROGRAMTERVEZET kidolgozása, és hozzáférés annak megvalósításához, valamint FAKATASZTER kidolgozása, és a parkosítás és erdőtelepítés hatékony megkezdése Szabadka Város területén
A tartományi és köztársasági tisztségviselők irányába intézett, alapvető politikai követelések:
- A közbevétel decentralizációja: A helyi önkormányzatok pénzeléséről szóló törvény szigorú betartása, és az eltulajdonított közbevételek visszaszolgáltatása a helyi önkormányzatok számára, amely pénzösszegeket a 2013-as és 2014-es törvénymódosításkor a köztársasági költségvetésbe irányítottak át
- A vízügyi törvény módosítása: A vízlecsapolási illeték megfizettetésének maradéktalan befagyasztása
- Peremvárosi városi községek létrehozása: Palics, Csantavér, Bajmok. Törvénybe iktatott feltételek biztosítása a rendőrfőnök kinevezésére és felmentésére a Városi Képviselő-Testület által
- A lusztrációról szóló törvény meghozása
- Törvényhozás a magas szintű politikai funkciót betöltő személyek, valamint a hozzájuk közel állók vagyonának eredetéről