Hogyan tudnak tájékozódni a polgárok, ha azok a médiumok, amelyek nem kizárólag a hatalom-gyakorlók által rendezett eseményekről és az általuk vélt igazságról és világszemléletről tudósítanak, nem jutnak sem pénzhez, sem információhoz, sem megfelelő felülethez, amelyen ezen információkat megoszthatnák?
A Magločistač oldalon megjelent információk szerint az elmúlt évben tízszer kevesebb pénzeszköz jutott a médiumok pályázatokon keresztül való pénzelésére, mint 2023-ban, és a pályázatok is csak az év második felében jelentek meg.Általánosságban, többségben a rezsimet szolgáló nyertek a pályázatokon. Szabadkán, de más városokban és községekben is. A köztájékoztatást szolgáló médiatartalmak társfinanszírozására szánt pénzeszközök felosztásáról majd jövőre, vagy majd egyszer fogunk hallani. A nagyvárosokban élő polgárok még hallanak is a városukban történő eseményekről egy-egy ritka médium által, de a kisebb városok, községek és falvak lakói szinte soha. Csak ha véletlenül kiszivárog az információ.Esetleg az internetes portálokon, vagy a közösségi oldalak kommentszekciójában.Ha valamiről nem tudunk, az meg sem történt.
De megtörtént, és megtörténik nap mint nap.Vajon a nem tájékoztatott, vagy kevéssé tájékozott polgár a jó polgár? Szófogadó és csendes.Jól van az úgy, lehetne rosszabb is. Egyre nehezebben, amíg a hatalom az "előkelő" rétegnek könyörög, hogy vegyék észre a gyűlöletcunami következményeit, amelyet egyébként ők maguk terjesztenek. Azon függetlenek, akik a közvagyon illetéktelen felhasználásáról, és más, a hatalomnak kellemetlen témákról beszélnek, azok kritikus gondolkodású ellenségek.
Az országban, amely egyre gyümölcsözőbb, amelyben tejjel-mézzel folynak a folyók mindenki táncol, énekel, és kalácsot majszol.
2024.12.05. SZABADKA POLGÁRI MOZGALMA