A nyári uborkaszezonnak a Harcosok sorakozója lakótelepen élők lázadása vetett véget a Matija Gubec és a Lovro Bračuljević utca közötti zöld terület felszámolása, és az ide tervezett út kiépítése miatt. Mostanra világossá vált, hogy az urbanisztikai tervek elfogadásakor elsősorban nem a polgárok szükségleteit és javaslatait, hanem a befektető követeléseit tartják szem előtt az illetékesek.
A korrupció erősen jelen van helyi önkormányzatunk működésének ezen szegmensében.
A 2008-ban elfogadott részletes rendezési tervre, és a megkezdett munkálatokra hivatkozni csak figyelemelterelés, és a jövőbeni befektetők és a helyi önkormányzat vezetői között megkötött egyezségek kimagyarázása. Az elmúlt 15 évben ugyanis teljes mértékben megváltoztak a prioritások a Harcosok sorakozója lakótelepen élők számára, amikor az urbanisztikai kérdésekről beszélünk. Pillanatnyilag a még megmaradt zöld felületek megtartása és kiszélesítése lenne a legfontosabb feladat, hogy az ott élők életminősége megfeleljen a jelen kor követelményeinek.
Szabadka Polgári Mozgalma támogatja a Harcosok sorakozója lakótelepen élők követeléseit, miszerint a megkezdett lakótömb- és útépítéssel le kell állni az említett területen. Ehelyett a részletes rendezési terv módosításával parkot, játszóteret és meghatározott számú parkolóhelyet kell létrehozni, amely megfelel a környéken élők szükségleteinek. Felszólítjuk a Harcosok sorakozója lakótelepen élőket, hogy ne álljanak el a követeléseiktől, hiszen mindenkinek joga van a minőségi életfeltételekhez, a legkisebbeknek pedig a biztonságos játékhoz! Ne engedjék, hogy a profitorientált egyének óhajai az Önök alapvető életszükségletei elé álljanak.
Szabadka, 2023. augusztus 7.
Szabadka Polgári Mozgalma